Szerszámok


"Ez a drót mindig útban van!" Akárhogy is nézzük, valójában kár szépíteni. Ez a gyakorta elhangzott panasz inspirálta a villamos kéziszerszámok gyártóit arra, hogy kínálatukat az akkumulátoros kivitelekkel is kibővítsék.
Kézenfekvően elsődleges használati területük ott lenne, ahol nincs villany. Ez így is van, de valljuk be: ahol komoly, rendszeres szerszámhasználatot igénylő munka folyik, ott általában a szokásos 230 V feszültségű villamosenergia is rendelkezésre áll (ha más nem, pl. hordozható generátorok is vannak a világon), és ezért a fennmaradó lehetséges, villanynélküli területekre (erdő, mező, szőlőhegy, romantikus víkendház) nem érdemes mintegy iparágat alapítani. Előnyük és létük indoka tehát egyértelműen a vezeték elmaradása miatti mobilitás. A szerszámok csatlakozóvezetéke ugyanis gyakran valóban útban van. Gondoljunk állványon, vagy létra tetején billegve végzendő munkára, ahol a kényelmetlenül útban lévő vezetéknek az elkerülhetetlen hosszabbító miatt már számottevő súlya is van. Ugyancsak a (hosszabbítóval megnövelt) vezeték okoz kényelmetlenséget a kertben, vagy akár az utcán álló autónkban végzendő munkánál is. Profi felhasználóknál még inkább előnyös az akkumulátoros gépek használata. Nem kell külön magyarázat arra, hogy miért használják ezeket szívesen a kötélen függve dolgozó ipari alpinisták, vagy például nagy vasszerkezeteken, tartályok belsejében végzett munkáknál az ilyen eszközöknek ún. törpefeszültségű üzemmódjukból adódóan még komoly életvédelmi szerepük is van. A fenti használati példákból kézenfekvően adódik, hogy - mint általában a kéziszerszámoknál - itt is kétféle kivitelű gyártással, illetve készülékkel számolhatunk: profi és "háztartási" változatokkal. A különbség közöttük prózai módon ismerhető fel: áraik esetenként nagyságrendi eltérést mutatnak. Ha már a csoportosításnál tartunk, nézzük át, hogy a fentieken kívül milyen tulajdonságú, műszaki jellemzőjű szerszámokkal találkozhatunk az üzletekben. Az akkumulátoros gép alapvető jellemzőit elsősorban rendeltetésének lényege, maga az akkumulátor határozza meg. Mivel ezeknek az eszközöknek a "lelkivilágával" később külön cikkben ismerkedhetünk meg, itt legyen elég egyelőre annyit tudnunk, hogy legfőbb jellemzőjük a feszültség, és a tárolóképesség, vagy más néven kapacitás. Az akkumulátortelep feszültsége rendszerint 3-6-9-12-24 V, illetve ezek közötti értékek lehetnek. Tájékozódásképpen egyelőre érjük be annyival, hogy nagyobb teljesítményt csak nagyobb feszültséggel lehet produkálni, elfogadható méretű szerszámok esetén. A másik jellemző a tárolóképesség - mint nevében is benne van - az akkumulátorban tárolható villamosenergia mennyisége, amit Ah (amperóra) egységben adnak meg, gyakorlatilag az egy feltöltéssel végezhető munka időtartamára utal. Az arányosság egyenes, tehát nagyobb kapacitású (nagyobb amperóra számú) akkumulátor esetén hosszabb üzemidőre - és nagyobb teljesítményre - számíthatunk. Eljutottunk oda, ami már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy mi az akkumulátoros gépek legnagyobb hátránya: az akkumulátor kimerülése miatti korlátozott üzemidő. Az akkumulátort ezért rendszeresen tölteni kell, és hacsak nincsen (mindig feltöltött) pótakkumulátorunk kéznél, akkor egyáltalán nem közömbös, hogy ez a feltöltés mennyi időt vesz igénybe. Bármennyire is fájdalmas, ez is pénzkérdés. A legegyszerűbb - és így legolcsóbb - töltők tulajdonképpen egyszerű hálózati adapterek, amiket rádiókhoz, számológépekhez stb. is alkalmaznak. Ezekkel a töltési idő esetenként csaknem egy nap is lehet. Gyorstöltő berendezések 1-2 óra alatt elvégzik ezt a feladatot, míg különleges áramköri felépítésű ún. szuper-gyorstöltőkkel pedig akár 10-15 perc alatt is regenerálhatjuk akkumulátorunkat, ráadásul az ilyen töltés sokkal kedvezőbb a telepre nézve, ezért ily módon sokkal többször tölthetők fel. Mint említettük ennek ára van, emiatt ezek leginkább a profi szerszámkészletek tartozékai, de természetesen külön is vásárolhatók. Gyakorlati tanácsunk: aki nem ipari célokra, de gyakran használ otthoni munkákhoz akkumulátoros gépet, az jobban járhat egy pótakkumulátor megvásárlásával. 
Nem utolsó szempont a gép súlya. Nemigen köthetünk ebben kompromisszumot: nagyobb teljesítményigény esetén kénytelenek vagyunk tudomásul venni a nagyobb méretű gépből és főleg a nagyobb méretű (nagyobb feszültségű és kapacitású) akkumulátorból adódó - és így gyakorlatilag már a vezetékes gépekével összemérhető - nagyobb súlyt. Az egyes gyártók különböző kivitelei között nyilván a súly/teljesítmény viszony az alkalmazott műszaki megoldásokból adódóan jelentős lehet (erről novemberi számunkban már írtunk), de ez nem jelent nagyságrendi különbségeket, és a szokásos munkavégzés során gyakorlatilag nem is mindig vehető észre. Szerencsére ma már - különösen a pisztoly alakú gépeknél - a konstruktőrök olyan kellemes formai kialakításokat alkalmaznak, hogy a gépek a súlypont kedvező kialakítása miatt jól kézre állnak. Ha már a formai kialakításnál tartunk, újabb csoportosítási lehetőségre nyílik alkalmunk: a gépek nagyobb részben az előbb említett pisztoly alakúak, vagy ún. egyenes kivitelűek, amik tulajdonképpen úgy néznek ki, mint a vastag fogantyújú csavarhúzók. Általában ez a rendeltetésük is az ilyen alakú eszközöknek. 
Milyen fajta gépeket találunk funkció szempontjából az akkumulátorosok között? Tulajdonképpen ma már szinte mindenfélét. Fűrész, csiszoló éppúgy készül ilyen kivitelben, mint akár fúrókalapács vagy falvéső, de leggyakoribb és leginkább használatos fajtáik a fúró-csavarozó gépek. Ezek készülnek a legnagyobb választékban, akár teljesítmény vagy formai kialakítás, akár szolgáltatási funkciók szempontjából vizsgáljuk őket. Főbb jellemzőjük a mindkét üzemmódra való alkalmasság, vagyis a folyamatosan változtatható fordulatszám, a forgásirány-váltási és nyomaték határolási lehetőség, a kényelmes,külön befogó szerszám nélküli tokmányok. Egyre nagyobb számban találunk már kerti gépeket is az akkus hajtásúak között, és ez igazán előnyös használati terület ezekre a gépekre. Nem kell külön magyarázat, pl. egy akkumulátoros kivitelű sövényvágó, egy fűszegély-vágógép, vagy egy ágfűrész használati előnyeinek belátásához. Már forgókéses, kerekeken gördülő fűnyírók között is találunk ilyen kivitelűeket, de ezek egyelőre még drágák, és teljesítményük is elmarad a hálózati kivitelűektől. Ugyanez a helyzet a láncfűrészeknél is, pedig igazából itt van a leginkább útban a vezeték, ami ráadásul a mostoha üzemviszonyok (nagysúlyú fatörzsek, ágak jelenléte, erős koptatóhatás) miatt még meglehetős veszélyforrás is. Bár gyártanak már akkus láncfűrészt, de ezek nem valószínű, hogy valaha is veszélyeztetni fogják a robbanómotoros és vezetékes elektromos változatok hegemóniáját. Táblázatainkban megpróbálunk egy átfogó képet adni az akkumulátoros gépek leggyakoribb fajtáiból.Mindegyik táblázatban először az akkumulátoros gépekre - korábban már ismertetett - alapjellemzőket adjuk meg. Külön felhívjuk a figyelmet a töltési időre. Itt azokra az akkumulátorokra és töltőkre vonatkozó értékeket adtuk meg, amiket a gyártók alapkivitelben szállítanak a szerszámmal, ezek általában az alapkivitelű normál, vagy közepes teljesítményű ún. gyorstöltők. Mint már említettük, még ennél is nagyobb hatásfokkal töltenek az ún. extra-gyorstöltők, amik általában nem tartozékok, hanem külön vásárolhatók. Különös figyelemmel kell lenni arra, hogy a szerszámok akkutöltői nem általános kivitelű eszközök, hanem célkészülékek, amik csak meghatározott gyártmányú, műszaki adatú, szerkezeti kivitelű akkuk töltésére alkalmasak. Ezért töltő külön vásárlásánál ezeket előre tisztázni kell. Egyes esetekben - ha a gyártó erre külön felhívta a figyelmet - törtvonallal elválasztva megadtuk a gyors, illetve szupergyors töltési időket is. Ezek után a legnagyobb választékot kínáló fúró-csavarhúzók táblázatában a gép fordulatszáma található. Látható, hogy mindegyik gép fordulatszáma nullától indul, tehát szabályozható, a per (/) jellel elválasztott két érték pedig azt jelenti, hogy a gépeknek még mechanikus módon választható két fordulatszám-tartománya is van. A gép által kifejtett legnagyobb nyomaték a csavarhúzás jellemzője, a tokmányméret pedig a legnagyobb befogható fúrószár-átmérőt jelenti. A csupán kézzel kezelhető gyorstokmány szinte alaptartozék, míg ma már az ütvefúrás is elvárható jellemzője egy ilyen gépnek. A fúrókalapácsok táblázata hasonló adatokat közöl, de ezek a gépek csavarhúzásra nem alkalmasak. A fűrészek táblázatban a fordulatszám értelemszerűen a körfűrészekre, míg a rezgésszám a rezgőmozgású dekopír- és univerzális (vagy másnéven orr-, kard-, multi- stb. nevű) fűrészekre vonatkozik. Ahol a legnagyobb vágható vastagságra nincs adatunk, ott a fűrész lökethosszát adtuk meg. A csiszológépeknél hasonlóan a fentiekhez a rezgésszám és a csiszolótalp méret a deltacsiszolóra, a fordulatszám és az alkalmazható max. csiszolótárcsa-átmérő a sarokcsiszolóra vonatkozik. Bőséggel találunk kertigépeket is, melyek táblázatában, ahol a gép súlya két összetevőből áll, arra utaltunk, hogy az akkumulátor nincs beépítve a szerszámba, hanem külön övtáskaként használandó. Az első adat a gép, a második az akku súlya. A fordulatszám a fűszegélyvágóra, ágfűrészre, metszőollóra, a rezgésszám a fűnyíró és sövénnyíró gépre vonatkozik. A láncfűrésznél a láncsebesség a jellemző adat. A táblázatainkban megadott gépek nagy számából jól érzékelhetjük az akkus gépcsaládok egyre szélesebb tartományát, és még csak az általános, leggyakoribb kiviteleket említettük. Katalógusokban, üzletekben tallózva azonban még speciális kivitelekre is bukkanhatunk, amelyek ha nem is általános, de egyes szűkebb felhasználói terület igényeinek hasznos eszközei lehetnek. Így felhívjuk a figyelmet, pl. az egyenes kivitelű (rúd alakú) csavarhúzókra, melyek gyakori jellegzetessége, hogy általában falra szerelhető töltőkészülékük egyúttal a szerszám tárolására is szolgál, ami így mindig töltött állapotban van kéznél. Szűk helyeken való munkákhoz praktikus eszköz a sarokfúrógép, és a sarokcsavarozó, amelyeknél a rúd alakú szerszám végén, arra merőlegesen van elhelyezve a kimenő tengely. A Makita és a Hitachi kínálatában találhatunk ilyen akkus gépeket. Ugyanezen cégek ajánlata az inkább profi munkára szolgáló ütve-csavarbehajtó gép, ahol a forgással együtt alkalmazott ütőimpulzusok főleg csavarok oldásánál nyújtanak segítséget. Ilyen impulzusos gép a Metabótól is beszerezhető. Hidegburkolók fontolhatják meg egy Makita gyémánttárcsás vágó beszerzését, mely, pl. csempedarabolásra alkalmazható.A gyártók - jól felfogott üzleti érdekből - szerszámaikat és akkumulátoraikat olyan kivitelben gyártják, hogy csak együtt alkalmazhatók, más gyártmányokkal nem csereszabatosak. Ugyanakkor egy gyár termékein belül gyakori az "átjárhatóság", vagyis pl. már meglévő akkumulátorunk (és töltőnk) más, ugyanolyan gyártmányú szerszámhoz is használható lehet. Erre a lehetőségre érdemes ügyelni gépparkunk bővítése esetén. A Black & Decker például kifejezetten ilyen céllal alakította ki VersaPack nevű gyártmánycsaládját, ahol ugyanaz az akkumulátor egyszerű cserével használható a gyár valamennyi VP típusjelű gyártmányánál. Összefoglalva akkumulátoros-szerszámos ismereteinket, most már nem nehéz meghatároznunk helyüket a szerszámok hierarchiájában: a hálózati táplálású szerszámokat általában nem helyettesíthetik (nem is ez a céljuk), de akinek nem túl nagy teljesítményigény mellett a vezeték-nélküliség előnyével járó mobilitás elengedhetetlen vagy az ezzel járó kényelem megfizetésére hajlandó, szerszámparkjának kiváló kiegészítő eszközeire lelhet bennük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése