2010. július 7., szerda

Melléktermék

Már régebben tönkrement a fűnyírónk, újat vásároltunk. A régit őrízgettem - "majd csak jó lesz valamire"- című játék keretében. Jött az ötlet, hogy a motort ki lehetne belőle szerelni, és akkor valami féle kis "járgány" készíthető. A motort burkoló műanyagot levágtam, helyére egy lekerekített bútorlapot erősítettem, három darab kapupánt csavar segítségével. Hát ez lett belőle. Elég erős ahhoz, hogy a szemetet a konténerig eltoljuk vele, vagy gyomlálásnál, rátéve a vödröt kényelmesen végezhetjük a munkát. Még Mámocskát ráveszem, hogy a bútorlapot fesse le, ne csúfkodjon így.

Ülőke IV.

Az alkatrészek rendesen megszáradtak, következhet az összeszerelés. A legtöbb darabot valamilyen módon megjelöltünk, hogy összerakáskor ez ne okozzon gondot. Az összeszerelés után, egy kis kiigazítás, ha a festék leverődött, csavarfejek, lefestése. stb. Azután a végleges helyére vittük. Még egy kis tető készül rá vízhatlan textíliából.

2010. július 6., kedd

Ülőke III.

A darabolás, csiszolás után a festés következett. Ennek Mámocska a nagymestere. Neki is látott, és ennek következtében rövidesen száradó alkatrészek lógtak mindenütt.

2010. július 5., hétfő

Ülőke II.

Ma minden anyagot előkészítettünk, méretre daraboltunk, megcsiszoltunk, és az összeerősítéshez elkészítettük az összes furatot.

2010. július 4., vasárnap

Ülőke

Ma nagyobb sikerünk volt az időjárással. Kipakoltuk a szerszámokat, anyagokat, eszközöket. A szükséges fa anyagokat megcsiszoltuk. Még szombaton ért egy trauma, ami tegnap elfelejtettem elmesélni. Az ülőke fa anyagát a tőlem megszokott tető lécből képzeltem el. Mindig úgy megyek vásárolni, hogy azt nézem, melyik bolt van a legmesszebb, ott kezdem. Így tehát a csavarokat vásároltam meg. A cső, amihez a lécet erősítem, 30 mm-es átmérőjű, a tetőléc 25 mm vastag, így azt gondoltam hogy 5x60-as csavar éppen megfelelő lesz. Következett a léc. Ott ért a meglepetés, az un. hagyományos lécet már nem készítenek, a lécek vastagsága 30 mm. Na, gondoltam, vihetem vissza a csavarokat, és ha szerencsém van ki is cserélik. De azután körülnéztünk a telepen, és találtunk 25 mm vastag lécet, így a cserét megúsztuk.

2010. július 3., szombat

Jönnek az unokák

Nyolc nap múlva jönnek az unokák, pontosabban a két kisebb. Egy kis meglepetésre készülünk, szeretnénk egy kis kerti ülőkét éa alvókát készíteni számukra. Megvásároltuk a szükséges anyagokat, a szerkezet váza már részben készen is van. Már kezdtünk hozzálátni a munkához, mikor eszméletlen zuhé ért bennünket, de hamar végigsöpört a környéken. Kisütött a nap, ismét nekiindultunk, ismét egy vihar. Ma már többet nem kísérletezünk, holnap bepótoljuk azt amit ma szerettünk volna megvalósítani. Az alvóka, egy régi hintaágyból készül, melynek ülő része teljesen megroggyant, kiegyenesíteni ki lehet, de nagyobb terhelésnél szintén meg fog hajolni. Ezért a háttámlát tesszük a helyére, és középen kap majd egy alátámasztást