2010. május 17., hétfő

Az ötödik: előkészületek

A számításaink szerint a szaletli átmérőjére 3 m-re jött ki, azaz 1,5 m-es sugarú kört kell szerkeszteni, a kiszemelt helyen. Előzőleg 3/4-es csőből ledaraboltam 50 cm-es hosszú darabokat, 13 darabot. Egyiket közülük a kiszemelt hely középpontjába, kalapáccsal a földbe ütöttem, úgy, hogy 10 cm álljon ki a földből. A 12 megmaradt csőnek lesz majd az a feladata, hogy a szaletli oszlopait a földhöz rögzítse, ezért a következő képen készítettem elő őket: Hosszanti irányba, 6 cm hosszban kettéfűrészeltem mindegyiket, majd a két fél egyik részét 6 cm-nél lefűrészeltem. A maradék fél részt 2, és 4 cm-nél kifúrtam.
A tetőlécek közül kiválasztottam 4 darabot, amelyeknek a hossza elérte a 1,7 m-t. Ezeknek mindkét végét átfúrtam, úgy, hogy a furatok egymástól pontosan 1,5 m távolságra legyenek egymástól. Fontos a furatok távolsága, mert ezekkel a sablonokkal fogjuk a 12 szöget megszerkeszteni. A lécek furatainak mérete megegyezik a csövek átmérőjével, így ezeken a lyukakon keresztül a tartó csöveket mindjárt a helyükre lehet leütni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése